2014. április 12., szombat

Fészeklakó vagy fészekhagyó?

Erre a kérdésre kerestük a választ.

Eljátszottuk a Fecskét látok... kezdetű gyerekdalt, majd a gyerekek a saját gépükön keresztrejtvényt oldottak meg önállóan, adott időre. Ehhez a madarakkal kapcsolatos tudásukat kellett felidézniük. Lehetőségük volt a megoldásuk ellenőrzésére, valamint - a megadott határidőn belül - a hibás megfejtések javítására is. Ezzel fel tudtam mérni előzetes ismereteiket. A rejtvény elkészítéséhez az Eclipse Crossword nevű alkalmazást használtam.

Ezt követően 5 fős csoportokat alakítottunk a TeamUp segítségével. A csoportok feladata szóalkotás volt. A megadott betűket kellett helyes sorrendbe rakni, majd a megfejtéshez két igaz és egy hamis állítást készíteni. Ezt szintén a számítógépen oldották meg Sticky Notes lapok segítségével.

Kvízzel folytattuk. Az ilyen fajta feladatot nagyon szeretik a gyerekek. A fészeklakó és a fészekhagyó madarakról szóltak a meghatározások, az elkészítésükhöz a PhotoPeach programot használtam. A feladat megoldása után választ kaptunk a kérdésünkre. A fecske fészeklakó madár.

Egy közös karaokéval zártuk a foglalkozást, az Eresz alól fecske fia...  kezdetű dalt énekeltük.

2014. április 9., szerda

Hangyaléptekkel

Sajnos valóban hangyaléptekkel haladunk előre.
Voltak órák, amik elmaradtak, ezért is nem írtam új eseményről.

Visszatérve az IKT táblázat kitöltésére, néhány kiegészítést tennék.
Egy fecskés szófelhővel hangolódtunk a témára. A gyerekeknek önállóan, megadott időtartam alatt kellett kigyűjteni egy Sticky Notes lapra a felhőben megtalált szavakat. Aztán meghallgattuk a neten a szavakból kialakított gyerekdalt, majd közösen elénekeltük.

Az IKT táblázat kitöltéséhez csoportmunkában ötletbörzét, azaz inkább ismeretbörzét tartottunk. Ekkor szintén noteszlapokra jegyezhették le, hogy milyen előzetes ismeretekkel rendelkeznek a fecskékről. Majd közösen kitöltöttük a táblázatot, kérdéseket fogalmaztunk meg.
Ezután felvázoltam számukra, hogy miket fogunk csinálni az elkövetkezendő  hetekben.

Még a fecskék sem érkeztek meg, így nem vagyunk késésben!